Pati

4.9 (9 értékelés)

189 óra igazolt tapasztalat

2 900 Ft /óra

Megbízható

Foglalás
Ellenőrzött profil

Keszthelyen születtem, 6 éve élek Budapesten. Van egy 8 éves húgom és egy ugyanennyi idős kiskutyám. Alapvetően pozitív, türelmes és nyitott vagyok, így nagyon könnyen ismerkedem, szerzek barátokat. Mindig is fontosnak tartottam, hogy segítsünk azokon akik valamilyen oknál fogva nem tudnak magukon. Hét éves korom óta tudom, hogy jogász szeretnék lenni és a gyermekek, állatok, idősek és magukat valamilyen okból kifolyólag megvédeni képtelenek jogait képviselni. A szabadidőmet a családommal és a barátaimmal szeretem tölteni, emellett nagyon szeretek festeni. Rendszeresen festek/készítek különböző ajándéktárgyakat megrendelésre és jótékonysági célokra. Emellett minden rendelkezésemre álló eszközzel igyekszem támogatni azokat, akiket a későbbi munkám során védeni szeretnék. Azért tartom nagyon fontosnak a gyerekekre fordított kiemelt figyelmet, mert szerintem ez az az életkor ahol megadhatjuk Nekik azt az értékrendet, amellyel gazdagodva ha felnőnek, képesek lesznek jobb hellyé tenni a világot.

Az én kedvenc tapasztalatom egy kisfiúhoz kötődik akihez több mint két éve megyek heti rendszerességgel. A koronavírus járvány alatt ez személyesen nem volt lehetséges, így a megszokott időben minden héten Skype-on tartottuk a "találkozót". Egyik alkalommal megmutatta az elkészült technika házi feladatát, ami egy naptár volt a heti teendőivel. A naptár kártyái között ott szerepelt az én nevem is a megszokott időpontban. Nagyon jól esett a tudat, hogy olyan fontos neki a rendszeres találkozás, hogy erre még a járvány ellenére is sort kerítenek és megoldást találnak.

Tünde Boros értékelése

Lurkók: Eszter (2 éves)

2 óra bébiszitterkedés a családnál.

Pati kedvességével, üde színeivel hamar megtalálta a hangot a kislányunkkal. Hagyta magát belevinni a kisgyermeki játékba, de terelgette is a helyzetet, hogy ne váljon veszélyessé.

Tury Henrietta értékelése

Lurkók: Martin (2 éves)

30 óra bébiszitterkedés a családnál.

Pati eddig kétszer volt nálunk, a kisfiam rögtön elfogadta, szívesen játszik vele. Jól bánik a kisgyerekekkel, remélem sokat lesz nálunk. :)

Mikó Gyöngyi értékelése

Lurkók: Lilla (21 hónapos)

72 óra bébiszitterkedés a családnál.

Pati határozott kedvességgel terelgette közel 2 éves kislányunkat, 4 órát töltöttek együtt, minden flottul ment. A hisztit is sikeresen megoldotta egy kis figyelemeltereléssel.

Kercsó-Szabó Lilla értékelése

Lurkók: Kristóf (2 éves)

1 óra bébiszitterkedés a családnál.

Könnyen megtalálta a közös hangot a kisfiammal

Végh Nikolett értékelése

Lurkók: Lia (7 éves), Áron (10 éves)

8 óra bébiszitterkedés a családnál.

Kedves, gyerekcentrikus, nyitott személyiség. Gyermekemet teljesen elvarázsolta. Szívből ajánlom mindenkinek, aki biztonságban szeretné tudni gyermekét, amíg ügyeit intézi vagy csak egy kis kikapcsolódásra vágyik.

Romagnoli Ivett értékelése

Lurkók: Gloria (2 éves), Luna (4 éves)

7 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon szimpatikus volt már a telefonban is,pontosan érkezett,a lányaimmal azonnal megtalálta a közös hangot. Egész nap vele voltak,és semmi probléma nem volt.

Varsányi Eszter értékelése

Lurkók: Léna (4 éves), Áron (23 hónapos)

19 óra bébiszitterkedés a családnál.

Pati volt az első bébiszitter, akit hívtunk 2 éves fiúnkhoz - aki COVID baba, mondhatni apukájával is anyukáját igényli. Már az első három percben mosolygott rá a fiam, tökéletesen eljátszottak. Első alkalommal simán le tudta tenni aludni és úgy ébredt, hogy ketten voltak otthon, én csak később érkeztem. Minden rendben volt, mosolygós játékra értem haza :-D Megnyugtató érzés volt, csak ajánlani tudom Patit.

Bielitzky Viktória értékelése

Lurkók: Dani (10 éves)

2 óra bébiszitterkedés a családnál.

Pontos, megbízható és kedves! A fiunk is jól érezte magát vele. :) Remélem a jövőben is minden rendben lesz.

Darab Mirjam értékelése

Lurkók: Natália Panka (6 éves)

36 óra bébiszitterkedés a családnál.

Natival gyorsan megtalálta a közös hangot, elmondása szerint nagyon jól elvoltak. Első alkalommal még edzésre is elkellett vinnie a gyerkőcöm, ez sem okozott problémát, mindent ügyesen megoldott es menet közben is kaptam tájékoztatás hogy ne izguljak????

  • Barbi, Most 8 éves, kiskorától kezdve gyakran vigyázok rá, 2013-
  • Balázs, Benjamin, Unokatestvérek- Kiskoruktól kezdve rendszeresen vigyázok Rájuk., 2012-
  • Óvodás csoport, Egy óvodába jártam segíteni egész tanévben heti 2-3 alkalommal délutánonként., 2016

diploma

folyamatban-jogász

Eötvös Loránd Tudományegyetem

  • Saját autó
  • Jogosítvány
  • Együtt tanulás
  • Ének, mondóka
  • Nem dohányzom
  • Kreatívkodás
  • Otthonomban is
  • Külső program
  • Állatbarát
Ajánlatkérés