Orsi

5.0 (26 értékelés)

1 581 óra igazolt tapasztalat

3 900 Ft /óra

Tapasztalt

Foglalás
Ellenőrzött profil

Életvidám, jó humorú, közvetlen, mindig mosolygós háromgyerekes anyuka vagyok. Szeretem a természetet, mely csodás ezernyi arcával mindig jókedvre derít. Szeretem a napsütést, a nagy sétákat, kirándulásokat, a madarak csicsergését, hűs nyári estéken a kabócák ciripelését. Szívesen kézműveskedek, festek, dekorálok. Imádok fotózni. Terveim között szerepel egy fotográfus képzés elvégzése. Korábban irodai munkát végeztem, de a gyerekek születése után, a munkába való visszatéréskor rá kellet jönnöm, hogy ez a fajta munka már nem tesz boldoggá. El sem tudom képzelni, hogy a napot ne gyerekek között töltsem. Szeretem az őszinteségüket, nyitottságukat, határtalan kreativitásukat, a világ apró dolgaira való ártatlan rácsodálkozásukat. Társaságukban tölteni az időt, tanulni, játszani, felfedezni, segít lélekben örökké fiatalnak maradni.

Óvodás volt a kisfiam, amikor észrevettük, hogy fejlődésében kicsit eltér a többi kisgyerektől. Figyelemhiányos hiparaktivitás - zavart diagnosztizáltak nála. Tsmt tornára jártunk, majd az iskola előtti évben alapozó terápiára. Ez az időszak mindkettőnknek nagyon nehéz volt. Nekem megtanulni a gyakorlatokat, mindennap rávenni őt, hogy végigcsináljuk, neki pedig megcsinálni a gyakorlatokat. Csodás érzés volt, amikor néhány hónap után először láttam azt, hogy megvan az eredménye a munkánknak. Be tudta egyedül gombolni az ingét, karkötőt fűzött magának.Sokat fejlődött a finommotorikája. Mára már ügyes kisiskolás, aki szépen ír és olvas.

Minda Judit értékelése

Lurkók: Emil (17 hónapos)

12 óra bébiszitterkedés a családnál.

Kisfiunk nagy hamar megkedvelte Orsit, élvezi a közös játékot. Az első perctől kezdve nagy bizalommal hagyjuk rá, mert tudjuk, hogy jó kezekben van.

Mészáros Péter értékelése

Lurkók: Mészáros Nóra (4 éves), Bozsik Milán (10 éves)

15 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi nagyon kedves és aranyos! A gyerekek imádták és minden rendben volt! Köszönjük!!!

Hegedűs Kata értékelése

Lurkók: Linett Sára (3 hónapos)

5 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon kedves volt, minden rendben volt. :)

Hári Viktória értékelése

Lurkók: Emma (11 hónapos)

7 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi pontosan érkezett, hamar összebarátkozott Emmával. Sokat játszottak, megnyugtató volt, hogy ilyen tapasztalt.

Kontrát- Molnàr Gabriella értékelése

Lurkók: István (12 hónapos)

26 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden rendben ment hamar megkedvelték egymást a Fiammal.

Both Ilona értékelése

Lurkók: Szinti (20 hónapos)

48 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi hamar megtalálta az összhangot a kislányunkkal, pozitív vidám természetű, csak ajánlani tudjuk.

Sarnyai Réka értékelése

Lurkók: Tamás (8 hónapos), Zsófia (3 éves)

13 óra bébiszitterkedés a családnál.

A kisfiam majdnem kiugrott örömében, mikor meglátta Orsit és egész idő alatt boldog volt vele, pedig előtte sosem találkoztak :)

Szalavics Nora értékelése

Lurkók: Abel (3 éves)

29 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi szuper, láthatóan jol ert a gyerekek nyelvén! Abellel egyből jol megbaratkoztak.

Wei Zifeng értékelése

Lurkók: Yi (2 éves)

12 óra bébiszitterkedés a családnál.

She has a great attitude.

Kapitány-Knébel Krisztina értékelése

Lurkók: Milán (2 éves)

3 óra bébiszitterkedés a családnál.

Czégel Mara értékelése

Lurkók: Alma (2 éves)

72 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon jó! Nagyon kedves és barátságos a gyerekekkel.

Heim Dóra értékelése

Lurkók: Juliette (4 éves)

4 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi kedves, nyitott, pontos személy. Juliettel most találkoztak először, ennek ellenére nagyon jól megértették egymást, és könnyedén eltöltöttek négy órát együtt.

Szögi-Madarász Anita értékelése

Lurkók: Szofi (22 hónapos)

13 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi nagyon kedves, türelmes és szimpatikus! :-) A kislányunk is nagyon megszerette már az első naptól kezdve. 3 egymást követő nap volt a segítségünkre de biztos vagyok benne, hogy még igénybe fogjuk venni a segítségét!

Halmy Mónika értékelése

Lurkók: Lénárd (9 hónapos)

11 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon pozitív volt az első találkozás. Orsi tökéletesen megtalálta az összhangot a kisfiammal. Örülök, hogy rá találtunk. Máskor is fogjuk hívni.

Emese Molnár értékelése

Lurkók: Bulcsú (3 éves)

6 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden rendben volt, Orsi profi, szívből ajánljuk!

Kovats Zita értékelése

Lurkók: Ede (12 hónapos)

39 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi személyében megtaláltuk a tökéletes babisittert.

Somkuti-Kátai Lilian értékelése

Lurkók: Alíz (8 éves), Erik (5 éves)

244 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi nagyon tapasztalt szakember! 3 gyermek anyukája, ez már az első 10 percben megmutatkozott! Mindkét gyermekem azonnal megkedvelte. Épségben adta át nekem újra a felügyeletüket, és még a kiskutyánk etetésében, sétáltatásában is segítségemre volt. Bátran ajánlom őt, illetve magam is fogom még keresni, ha segítségre lesz szükségem.

Csetényi Zsuzsanna értékelése

Lurkók: Borisz (2 éves)

5 óra bébiszitterkedés a családnál.

Abszolut rendben volt minden, Orsi nagyon kedves es tenyleg ert a gyerekek nyelven.

Zajácz Gabriella értékelése

Lurkók: Anna (5 éves), Noémi (2 éves)

4 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi nagyon kedves, rugalmas és megbízható.

Kristóf Veronika értékelése

Lurkók: Alex (2 hónapos), Máté (2 hónapos)

2 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden rendben volt, köszönjük szépen!

Pocsarovszky Károly értékelése

Lurkók: Petra (3 éves)

4 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden szuper volt! Orsi rendkívül kedves, és nagyon hamar megtalálta a hangot kislányommal. Köszönöm a segítséget!

Besztró Krisztina értékelése

Lurkók: Izabel (10 hónapos)

82 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsit azonnal szívébe zárta kislányom, nála szeretetteljesebb, kedvesebb embert nehéz lenne találni:)

Haynes Livia értékelése

Lurkók: Albert (2 éves)

44 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi nagyon kedves és odaadó. Csak ajánlani tudom.

Bokor Noemi értékelése

Lurkók: Janka (1 éves)

9 óra bébiszitterkedés a családnál.

Orsi egy szuper aranyos, kedves hölgy, aki az első pillanattól kezdve kijött a 1,5 éves kislányommal, aki azért néha komoly kihívást jelent. :) Türelmes volt vele, játszottak, mesélt neki. Az első pillanattól kezdve nagyon professzionálisan viselkedett. A kislánnyal közvetlen volt, hamar egymásra hangolódtak. Köszönöm a segítségét. Nyugodt szívvel ajánlom őt!

Szőnyi Zsuzsanna értékelése

Lurkók: Dávid (1 éves)

463 óra bébiszitterkedés a családnál.

Kedves, szerethető személyiség, tényleg ért a gyerekekhez.

Németh Gerda értékelése

Lurkók: Flóra (1 éves)

405 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon kedves, és sugárzik belőle a boldogság.

  • Peti, Pepe 2011.09.18.-án született. Alsó tagozatos általános iskolás, 2011.09.18.-
  • Andris, Andriska 2015.02.17-én született. Első osztályos , 2015.02.17.-
  • Heléna, Léna 2017.06.20-án született. Középső csoportos óvodás., 2017.06.20.-

OKJ

Számítástechnikai Szoftverüzemeltető + ECDL

Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

diploma

Igazgatásszervező

Budapest Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar

  • SNI
  • SNI Tapsztalat
  • Diploma
  • Saját gyermek
  • Labdajáték
  • Együtt tanulás
  • Ének, mondóka
  • Nem dohányzom
  • Kreatívkodás
  • Külső program
  • Állatbarát
Ajánlatkérés