Erika

4 900 Ft /óra

Pedagógus

Foglalás

Két kamasz gyermekem van, egy fiam és egy lányom. Tanárként dolgozom általános iskolában, de végzettségem szerint társadalomismeret szakos középiskolai tanár vagyok.
Dúla végzettséget szereztem, ezért segíteni tudok már a gyermekvárás időszakától kezdődően, a gyermekágyas időszakban és a kisbaba ellátásában is. Tapasztalatommal és tanulmányaimmal a várandósság kezdetétől egészen a kamaszkorig tudok segíteni a szülőknek. Tehetségmentor képesítésem van, könnyen meglátom, hogy egy gyerek miben tehetséges. Könnyen megtalálom a hangot a gyerekekkel.

Alsóban testnevelés órákat és kézműves foglakozást tartottam, mellette napköziben segítettem a tanulásban. Felsőben is voltam napközis, illetve korrepetálást tartottam. Társadalomismeret szakos középiskolai tanár vagyok, mellette média szakos szociológus.

Sokoldalú és nyitott vagyok. Könnyen és szívesen tanulok bármit. Szívesen viszem különböző programokra a gyerekeket.
10 évig kajakoztam, édesapám edző volt. Sok sportágat kipróbáltam és sok sportot szeretek. A Szépművészeti Múzeumban önkéntesként dolgozom és múzeumpedagógusként is dolgoztam korábban.

A tapasztalat helyett két kedvenc történetet osztok meg. A családunkban a gyerekeim unokatestvére 20 évvel ezelőtt 2-3 éves korában, elnevezett engem Dodónak, mert én is viccesen más néven szólítottam. Olyan szép kisfiú volt, mint az Addams Familyből Kis Gomez, ezért úgy neveztem néha, hogy Gomez. Cserébe egyszer amikor meglátott, felemelte a kis mutatóujját, rám mutatott és azt mondta: Dodó. Az anyukája azóta is Dodónak hív.
A másik kedvenc történetem a tanári pályámból van. Hetedikeseknél etika órán a szerelem volt a témakör és a Becoming Jane című Jane Austen életéről szóló filmet néztük meg a gyerekekkel. A következő tanév elején az egyik anyuka odajött hozzám és elmondta, hogy a lánya egész nyáron Jane Austen regényeket olvasott.
Ezek és az ehhez hasonló a kis történetek a legfontosabbak számomra a gyerekekkel kapcsolatban.

  • Zsombor, Míra, , 2003 óta
  • -, Csepelen és a belvárosban tanítottam korábban, ahol alsóban és felsőben is segítettem napközis tanárként a tanulásban a gyerekeknek. Jelenleg megint Csepelen tanítok, 2014 óta
  • -, A Családsegítő Közösségi Házban különféle szabadidős programokat tartottam 5 éven keresztül gyerekeknek és felnőtteknek. Kézműves foglalkozásokat, gyerektáborokat és egyéb rendezvényeket szerveztem, 2009-2014

diploma

Szociológus

Miskolci Egyetem

diploma

Tanár

Miskolci Egyetem

OKJ

Közművelődési szakember

Prestige Oktatási Stúdió

OKJ

Rendezvényszervező

Prestige Oktatási Stúdió

OKJ

Banki Ügyintéző

Oktáv

szakma

Coach

Lemma Coaching

tanfolyam

Dúla

Dona International

  • SNI
  • SNI Tapsztalat
  • Jogosítvány
  • Diploma
  • Labdajáték
  • Együtt tanulás
  • Ének, mondóka
  • Főzés
  • Nem dohányzom
  • Kreatívkodás
  • Otthonomban is
  • Külső program
  • Házimunka
  • Állatbarát
Ajánlatkérés