Bozó

5.0 (11 értékelés)

265 óra igazolt tapasztalat

4 900 Ft /óra

Pedagógus

Foglalás
Ellenőrzött profil

Minden alkalommal nagyon jól érzem magamat ha gyerekekkel vagyok, és feltölt a társaságuk. Fontos számomra a sport, manapság leginkább az úszás, futás és síelés az amit szeretek csinálni. Kicsi korom óta rendszeresen síelek; síoktató vagyok a "Fogarasi Síiskolában" és a „Sítanodában”, ahol csoportokat tanítottam és magánedzőként is dolgoztam gyerekekkel. Az utóbbi években számos helyen kipróbáltam magam, dolgoztam animátorként a “KockaPark”-ként ismert Lego múzeumban, a Budapest Garden-ben és a Logiscool-ban, mint táborvezető. 2021 nyarán Spanyolországban animátorkodtam egy Hotelben. Ezen felül tagja vagyok a 433. Szent Bernát cserkészcsapatnak, ennek keretében voltam vezető is, ahol heti rendszerességgel tartottam foglalkozást egy 10 főből álló fiú bandának. Covid idején egy gyermekotthonban nevelőként dolgoztam. Alapvetően határozott és jókedvű vagyok, igyekszem őszinte de tapintatos lenni az emberekkel. Nem riadok vissza a kihívásoktól és a problémáktól sem, inkább áthidalni, megoldani próbálom azokat. Leginkább azt szeretem a gyerekekben, hogy nagyon őszinték és kimondják, amit gondolnak. Mindegyikük más-más személyiség, különböző módon motiválhatóak.

Egyszer animátor voltam, egy szekszárdi iskolából jött egy csoport, tanár nélkül egy házaspárral. 4 napra jöttek. Mi csináltunk egész napokra programokat. Ám de a házas pár nagyon sportos voltak, ez volt a hivatásuk. Meggyőzték az gyerekeket, hogy egyik napra egy helyre ne busszal, hanem gyalog menjünk el, csak "12 kilométer". Így hát kirándultunk. Csak itt jött az a probléma, hogy a túra közepén lányok nem bírják. Kellett egy óráig beléjük öntenem a lelket, hogy "meg tudják csinálni, ők is kibírják", meg elterelni a gondolataikat. A másik hogy az egyik gyerek papucsban indult, mert csak azt hozott a táborba. Hát a nyakamba kötött ki a túra negyedénél, miután elszakadt a papucsa. A végén meg annyira jóban lettünk ezzel a kisfiúval, hogy meghívott lakásukba, meg elhívott a zsúrjára is.

Kaszács-Kiss Kamilla értékelése

Lurkók: Hugó (2 éves)

9 óra bébiszitterkedés a családnál.

Egesz delelott oriasi neveteseket hallottam az udvarrol, ahol a kisfiam jatszott Bozoval. A delutani alvas utan is egybol kerdezte, mikor jon hozzank ujra Bozo, mert szuper jo volt vele a delelott:)

Csetényi Zsuzsanna értékelése

Lurkók: Borisz (2 éves)

62 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon gyorsan feloldodott Borisz Bozo tarsasagaban, jokat jatszottak egyutt es masnap Borisz kerdezte, hogy mikor talalkoznak megint. :)

Szeghy-Vadász Zsuzsanna értékelése

Lurkók: Domonkos (6 éves)

55 óra bébiszitterkedés a családnál.

6 éves kisfiunk nagyon jól érezte magát Bozóval, alig várja, hogy újra találkozzanak!

Mozsáry László értékelése

Lurkók: Márton (3 éves), Annamária (Panni) (1 éves)

10 óra bébiszitterkedés a családnál.

Látszik rajta, hogy szereti a gyerekeket, hamar megtalálta velük a hangot.

Kim Naomi értékelése

Lurkók: Kim Daniel (3 éves), Kim Elijah (7 hónapos)

4 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon kedves volt! A kisfiam nagyon activ, de énekkel és játékkal nagyon jól vigyázott vele.

Iván László értékelése

Lurkók: Kornél (Kori) (7 éves)

63 óra bébiszitterkedés a családnál.

Bozó maximálisan gyermekközpontú, megbízható fiatalember. Már az első alkalommal megtalálta a közös hangot a kisfiunkkal. Olyan bébiszittert kerestünk, aki szeret focizni, ebben is szuper társnak bizonyult. :-)

Földi Margit értékelése

Lurkók: Levi (2 éves)

7 óra bébiszitterkedés a családnál.

A kisfiam már az első alkalommal nem akarta, hogy elmenjen :)

Elek Erzsébet értékelése

Lurkók: Boglárka (1 éves)

15 óra bébiszitterkedés a családnál.

Nagyon kedves, odafigyelő

Rácz Zsuzsanna értékelése

Lurkók: Barni (2 éves)

3 óra bébiszitterkedés a családnál.

Ajánlom!

Gálli Zoltán értékelése

Lurkók: Dávid (4 éves), Leopold (1 éves)

10 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden rendben volt!

Landauer Kitti értékelése

Lurkók: István (11 éves), Rudi (5 éves)

15 óra bébiszitterkedés a családnál.

Szuper

  • Osztályok, Nyáron csatlakoztam a Horpácsi Európa Pihenő Központjához a HEPI-hez. Ennek keretében harminc gyereket táboroztattam három-négynapos turnusokban. A ötből turnusból három speciális gyerekek voltak, 5x4 nap
  • Oroszlán örs, Tagja vagyok a 433. Szent Bernát cserkészcsapatnak, ennek keretében voltam egy vezető képző táborban, majd vezettem egy 10 tagú őrsöt is egyedül., hetente 1,5 óra, 2hosszú hétvége, 10 napos tábor
  • Ministráns tábor, Vezettem ministránsokat. 5-14 éves gyerekekt., 6 nap
  • Gyerek sziget, Önkénteskedtem a Gyerekszigeten, feladataim közé első sorban a kézműves foglalkozás lebonyolítása és gyerekek felügyelete volt. , 4x4 óra
  • Lengyel Pál 8 éve kissebb nálam, , minden este
  • Juliska (1 éves), , 4x5 óra
  • Róza (4 éves)Elza (6éves) Lujza (8 éves), , 3x 5 óra
  • Peti 8 , Lackó 6, Albert 2, , 5x4 óra

diploma

folyamatban: óvodapedagógus

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

OKJ

pedagógus- és család segítő

EFEB Felnőttoktatási Központ

diploma

Folyamatban: Közösségiprogramszervező

Budapesti Gazdasági Egyetem

  • SNI
  • SNI Tapsztalat
  • Labdajáték
  • Együtt tanulás
  • Ének, mondóka
  • Főzés
  • Nem dohányzom
  • Kreatívkodás
  • Otthonomban is
  • Külső program
  • Házimunka
Ajánlatkérés