Nem foglalható

5.0 (6 értékelés)

139 óra igazolt tapasztalat

4 900 Ft /óra

Pedagógus

Foglalás
Ellenőrzött profil

Tibi vagyok, 22 éves pszichológia hallgató. Díjazott mese-, és versmondó. Gimnazista korom óta foglalkozom diákszínjátszással és drámajáték vezetéssel, ami egy nagyon nyitott és elfogadó látásmóddal gazdagított, könnyen értek szót a fiatalabbakkal. Türelmes, komoly és megbízható vagyok, ami pedig még egyértelmű erősségem emellett, hogy hozzám bármikor lehet fordulni, ha nem megy a házi feladat. ( Bár a matek sosem volt erősségem, irodalomban és töriben verhetetlen vagyok. :) ) Az angol szinte már második anyanyelvem, gond nélkül elbeszélgetek a gyerekekkel ezen a nyelven, bármiről, igény esetén gyakorlok velük, ha éppen tanulják a nyelvet.

Két húgommal nagy a korkülönbség köztünk, így bár együtt nőttünk fel, nem sok idő kellett, míg szüleim rám merték őket bízni és egyedül vigyázhattam rájuk. Rebeka 7, Dorina pedig 6 éves volt már amikor teljes délutánokat, később aztán egész hétvégéket töltöttünk hármasban. Mindig is jó testvérek voltunk, ezért sosem volt nehéz dolgom a lányokkal. Attól kezdve, hogy elkezdtek iskolába járni, mindig együtt tanultunk, ami az után is, hogy én gimnáziumba jártam egy másik városba, több-kevésbé megmaradt, a versmondó versenyeinkre mindig velem készültek. Örülök, hogy ilyen jó a kapcsolatom velük a mai napig, sokat tudunk tanulni egymástól! :)

Szabadisné dr. Szabó Anita értékelése

Lurkók: Szonja (8 éves), Hanna (6 éves), Lujza (3 éves)

3 óra bébiszitterkedés a családnál.

Precíz, megbízható.

Lakner Tibor értékelése

Lurkók: Zója (3 éves), Luna (19 hónapos)

29 óra bébiszitterkedés a családnál.

ügyes

Annamária Bakács értékelése

Lurkók: Domonkos (6 éves), Matilda (4 éves)

3 óra bébiszitterkedés a családnál.

Minden rendben ment

Dr Friedmann Lea értékelése

Lurkók: Benjámin(Beni) (6 éves)

61 óra bébiszitterkedés a családnál.

Szuper és megbízható. Váratlan helyzetekben is segítőkész amit köszönök.

SZABÓ ZSOLT értékelése

Lurkók: Lili (5 éves)

24 óra bébiszitterkedés a családnál.

Szuper

Reith Krisztina értékelése

Lurkók: Gellért (7 éves), Lóránt (5 éves)

7 óra bébiszitterkedés a családnál.

kiváló

  • Rebi és Dorci, 7 és 5, 2010
  • Színház és drámajáték vezetés, 10-15 évesekkel, 2014-2019
  • Máltai Szeretetszolgálat Nyári Tábor - 3 napos intenzív drámajátékos foglalkozás, 10-15 évesek, 2018
  • Kamilla és Erik, 6 és 9, 2018

diploma

Folyamatban - Pszichológia BA

Eötvös Loránd Tudomány Egyetem

diploma

Megszakított - Angol nyelv és irodalom, Drámajáték és színháztörténet tanár osztatlan

Pannon Egyetem

  • Jogosítvány
  • Labdajáték
  • Együtt tanulás
  • Ének, mondóka
  • Főzés
  • Nem dohányzom
  • Kreatívkodás
  • Külső program
  • Állatbarát
Ajánlatkérés